Tartalom: eredeti dvd film bontatlanul
Magyar szinkronnal és felirattal
950-ben a kínai-szovjet határállomásra beragasztott ablakú szerelvény gördül be: háborús bűnösöket szállítanak haza. Közöttük van Pu Ji, az utolsó kínai császár, aki uralkodói pályáját a japán bábállam, Mandzsuko névleges uraként fejezte be. Mivel kevés jóra számíthat, a mosdóban fölvágja az ereit - de balszerencséjére megmentik, és egy ideológiai átnevelőtáborba viszik. Ott kezd neki önéletrajzának, amelyből kalandos és vadregényes életút rajzolódik ki.
1908-ban vitték a Tiltott Városba a haldokló császárné parancsára, s hamarosan - még kisgyermekként - ő lesz az új uralkodó. Eunuchok serege neveli, s mivel nem léphet ki a palotából, semmit nem tud a világról - arra is csak évek elmúltával jön rá, hogy becsapták: minden pompa és alázat ellenére Kínában már köztársaság van. Ettől fogva erőt vesz rajta a vágy, és mindenáron ki akar törni aranykalitkájából. Mikor a japánok felajánlják neki a megszállt Mandzsúria trónját, nincs ereje visszautasítani, s ezzel végképp tönkreteszi életét.
EXTRÁK:
Kisfilm - Képeslapok Kínából
Képgaléria
Interjú - a rendezővel
Képgaléria - Posztergaléria
Előzetes
Életrajz
Filmográfiák
Szöveges információ
Jelenlegi ára: 1 699 Ft
Az aukció vége: 2012-01-31 06:18
. Az Utolsó Kínai Császár - Bernardo Bertollucci - Jelenlegi ára: 1 699 Ft
Fontos
-
Eladó egy felsőbb kategoriás1 1/2 éves SCOTT REFLEX 50 tipusúMTB nagyon megkimélt alig használt talán 100 km van benne, pincében tárolt ned...
-
Xerox 3117 - Jelenlegi ára: 6 990 Ft Kedves Vásárló! Végtörlesztés miatt kiárusítom nyomtatókészletemet fillérekért! Nem volt még időm teszt...
-
Irak 25 fils 1969 A nyertes licitáló automatikus rendszerüzenetet kap, mely tartalmazza a szükséges postai/banki adatokat. A vásárló jelentk...
-
Verseny cipőkrém doboz 1966 Méretei : Átmérő : 6, 5 cm Magassága : 1. 9 cm Jelenlegi ára: 500 Ft Az aukció vége: 2012-01-29 18:58 . Ver...
-
A fiatalság megőrzésének és visszaszerzésének taoista módszere. 1999120 oldal, ábrákkal, jó állapotban. Postaköltség a mindenkori aktuáli...
-
Eladó egy teljesen új, eredeti No Fear márkájú nagy kockás, kapucnis rövid ujjú ing. Méret: M-es Az ing másik színben is kapható az aukci...
-
Eladó a képen látható szobai mélysugárzó, 22mm MDF anyagból, igényesen dekorozva. HANGSZÓRÓ ÉS ERŐSÍTŐ NÉLKÜL, csak a DOBOZ!!!. 30cm mé...
-
Alpha Dog papírtokos DVD eladó. A lemez és a tokja tökéletes állapotban található, talán, ha egyszer le volt játszva. Személyes átvétel: ...
-
50-56-os Pamut rugi. Macis mintákkal. Szép állapotban! Jelenlegi ára: 990 Ft Az aukció vége: 2012-01-24 21:25 . 50-56-os Babaluno rugdaló...
-
Jelenlegi ára: 15 303 Ft Az aukció vége: 2012-01-23 22:40 . Új! Dual Sim Érintőképernyős JAVA TV V869 mobil! - Jelenlegi ára: 15 303 Ft